Interjú a régi iskolánk igazgatójával a ViTT® működéséről

Kent Crugerrel, a boulderi Bear Creek Általános Iskola igazgatójával beszélget Török Orsolya

 

 

2014. októberében - miután abban az iskolában, ahol a gyermekeink révén találkoztunk a ViTT (eredeti nevén PBIS) módszerrel megtudták, hogy pár hónapig ismét a közelben vagyunk - meghívtak bennünket látogatóba. Örömmel fogadtuk a meghívást, és újra körbejártuk az iskolát, ahol hat évfolyamon - nagycsoporttól ötödik osztályig - tanulnak a környékbeli gyerekek.

Egyben lehetőséget kaptam arra, hogy a tanároknak a heti rendszeres értekezletük elején képekkel illusztrált előadást tarthassak a ViTT magyarországi helyzetéről.


 

Ezután egy újabb időpontban az igazgató úr fogadott egy beszélgetésre.

 

Köszönöm, hogy fogadott két hete az értekezleten, és most is. A saját kérdéseim mellett szeretném föltenni azokat a kérdéseket is, amelyekre a Magyarországon ViTT-et alkalmazó iskolák igazgatói szeretnének választ kapni.

Köszönjük, hogy eljött hozzánk a múltkor és bemutatta a tanárainknak, hogy hogyan működik önöknél a nálunk látott módszer. Nagyon jól esett, és megerősített minket! Örömmel válaszolok a kérdéseikre.

 

Körülbelül hét éve vezették be a PBIS (ViTT) módszert, a mi gyerekeink öt éve jártak ide. Azóta változtattak-e valamit a gyakorlatukon?

Alapjában véve nagyon bevált, ezért lényeges dolgokon nem változtattunk. Apróbb részleteken igen. Észrevettük például, hogy az ötödikesek néha nem annyira motiváltak a dicsérő cédulák gyűjtésében. Megkérdeztük tőlük, mi az oka, mit kellene változtatni. Kiderült, hogy kicsit többre vágynak, minthogy a fényképük kint legyen a faliújságon: szívesen hordanának valami érmet, medált. Nem állt sokból, úgyhogy készítettünk nyakban hordható érmeket. Ezeket a péntek reggel kihúzott gyerekek egész nap hordhatják, a nap végén visszaadják.

Ezen kívül csak az ötödikesek kiváltsága, hogy dobok egy kockával, és ahányat dobok, annyi érmet hordhat aznap a kihúzott ötödikes. Ezt nagyon szeretik.

Egyébként az ötödikesek év elején osztály szinten választanak maguknak egy szót, amiről úgy gondolják, hogy nagyon fontos számukra. Ez most például a “felelősség”. Ezzel azután az év során sokat foglalkoznak.

Az ötödikesek még abban is kiválnak a “kicsik” közül, hogy minden héten kapnak két olyan dicsérő cédulát, amit ők adnak alsóbb évfolyamos gyerekeknek. Ezt olyan viselkedésért adják, amely az ő választott szavukhoz kapcsolódik, tehát idén a felelősségteljes viselkedést figyelik és ismerik el a kisebbeknél. Ha ilyen cédulát húzok ki, mindig megemlítem, hogy ez különleges cédula, mert ezt ez és ez az ötödikes adta az illetőnek. Nagy megtiszteletetés mindkét fél számára!

Ha már fontos szavaknál tartunk, hadd említsem meg egy idei újításunkat. Nem tudjuk, hogy válik be hosszútávon, mindenesetre kipróbáljuk. Az ötlet onnét ered, hogy visszatérő diákok emlegették, hogy az egyik tanárnak volt egy kedvenc szava, egy jellemvonás, és mindent, amit a gyerekeknek szépről-jóról mondott, aköré szőtte. Ezért erről a tanárról hosszú évek után is mindenkinek ez a fontos pozitív jellemvonás jut eszébe.

Tehát az idén nálunk minden tanárnak ki kellett találnia, hogy mi az a számára nagyon fontos tulajdonság, amit szeretne a gyerekekbe plántálni. A természetismeret tanárunk például a kíváncsiságot választotta, az óvónénink a kedvességet, az iskolatitkár a segítő készséget és így tovább. Most azon gondolkodunk, hogyan kommunikáljuk ezt a gyerekek felé, hogy alkalmunk nyíljon erről beszélgetni velük.

 

Örülök, hogy említette, hogy az iskola legidősebb diákjainak valami szerintük “nagyosabb” forma kellett. A kérdéseim közt szerepel ugyanis, hogy több iskolában úgy érzik, ez a módszer csak a kicsiknél működik jól, hatodiktól fölfelé már nem való nekik. Tudom, hogy gimnáziumok igazgatóival is szokott együtt dolgozni, mit tud az ő tapasztalataikról?

Egyrészt az nagyon jó, ha a diákokat bevonják a jutalmak kitalálásába. Ők tudják legjobban, mi motiválná őket leginkább.

De nem csak ebbe szokták őket bevonni, hanem abba is, hogy szerintük milyen viselkedés formák szerepeljenek az elvárások között. Konkrét példa: egy gimnáziumban a gyerekek kezdeményeztek és hoztak olyan szabályt, amely kimondta, hogy szerelmes pároknak hogyan illik viselkedni az iskolában, hogy az ne legyen mások számára kényelmetlen, zavarba ejtő.

 

Egyik ellenérv a módszer egyik alapvető részlete, a heti húzás ellen, hogy nem igazságos, inkább meg kellene számolni a bedobott cédulákat. Jómagam matematika tanárként ugyan látom, hogy hosszú távon nagyon is igazságos dolog a véletlenre bízni a jutalmazást, mert akinek többször van bent a neve, azt többször húzzák ki, akinek meg kevesebbszer, azt is kihúzzák, csak ritkábban, tehát ennél igazságosabb eloszlás nem nagyon lehet. Mégis kérdezem, hogy vajon itt is hallható-e ez a kifogás?

Még nem hallottam :) De egyrészt ebben a kihúzásban van egy kis játék is, ezt meg kell engedni, nem szabad eltúlozni a jelentőségét. Másrészt nem fukarkodunk a kihúzottak számával, tehát előbb-utóbb mindenki sorra kerül. De legfőképpen: az osztályfőnököknek rengeteg lehetőségük van arra, hogy megjutalmazzák azt, akiről úgy gondolják, hogy megérdemli. Van olyan osztály, ahol a gyerekek eldönthetik, hogy bedobják-e a dobozba a cédulájukat vagy gyűjtik, és a tanár által behozott “kincsekből” vásárolnak belőle valamit. Vagy a tanár külön kiemelhet valakit, elismerheti az osztály előtt, hogy milyen jól teljesíti a dolgát.

 

Mi a véleménye arról, hogy ha a gyerekek tárgyi jutalmat kapnak azért, hogy betartsák a szabályokat, akkor nem rontunk-e el valamit bennük?

Ezt a hibát elkövettük, és amikor a túlzottan nagy jutalom ígérete elmaradt, alábbhagyott a lelkesedésük is. Most igyekszünk mindinkább olyan jutalmakkal kifejezni az elismerésünket, amik nem tárgyi jutalmak, hanem a megbecsülésünket fejezik ki, és minden diáknak sokat jelent. Nálunk az, hogy a hangosbemondóban elhangzik a nevük, nagy motiváló erő. A fiam gimnáziumában az az egyik nagy jutalom, hogy a hosszú ebédszünet után az illetőnek két választott társával még tíz percig tovább tart a szünet.

 

Milyen vétség az, amiért már önhöz küldik a gyereket a tanárok?

Leginkább fizikai zaklatás vagy szóbeli zaklatás, főleg ez a kettő. A második elég tág kategória, a csúfolás, kiközösítés is beletartozik. Vannak, akik egyszer kerülnek ide, ez bárkivel előfordulhat, végülis gyerekek. Vannak, akik viszont rendszeresen itt kötnek ki, akiknek gyakran okoz problémát, hogy a viselkedési elvárásokhoz alkalmazkodjanak.

 

Velük mit tud tenni? Ha a beszélgetés nem hat eléggé, mi az, ami segít?

Be kell látnunk, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek komoly erőpróbát jelent az, hogy az iskolai élethez alkalmazkodjanak. Ők bizonyára nem olyan foglalkozást fognak választani maguknak, amelynek során egész nap 25 másik emberrel kell egy szobában ülniük, mert nagyobb mértékben van szükségük térre, mozgásra, egyedüllétre. Ha például nekem naponta 8-3-ig az Operában kellene nyugton ülnöm, valószínűleg nekem is magatartási problémáim alakulnának ki :) Igyekszünk tehát az ilyen gyerekek számára egy kicsit elviselhetőbbé alakítani a környezetet, például ezért cseréltük ki a kiskamasz ötödikesek székeit labdákra,

és ezért vettünk néhány néhány álló íróasztalt hintázós lábtámasszal.

Én is nagyon szeretem ezeket.

 

A többi gyerek ilyenkor nem furcsállja, hogy a társuk a rendetlenkedésével érdemelte ki az álló íróasztal használati jogát?

Ó, nem, megértik. Hamar megtanulják, hogy az igazságosság az nem egyenlőséget, egyformaságot jelent. Ha én le akarok venni valamit egy magas polcról, odalépek és leveszem. Ha egy alacsony kollégám akarja, ő odahúz egy széket, és arra áll. Ez igazságos? Igen. Egyformán csináljuk? Nem. Ha tehát ahhoz, hogy az egyik gyerek végig tudja csinálni a napot az kell, hogy álljon vagy mozogjon, míg a nagy többségnek ez ülve is megy, akkor ezt megértik.

 

Az USÁ-ban mintegy 20 000 intézményben alkalmazzák a PBIS (ViTT) módszert. Mi a véleménye, vajon a világ többi részén miért nem terjed ilyen gyorsan?

Hát, érdekes kérdés. Tulajdonképpen nagyon egyszerű a módszer… kiválóan működik … igazán nem tudom a választ.

 

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Ismét Amerikában

Önkéntes szülők

Hajóverseny

Internet fogalmazás órán

A taxis, aki útközben leállította a taxiórát

Beszélgetés a régi ViTT-es iskolánk igazgatójával

Füzetek, könyvek, lapok?

Nyolcadikos lányom egy érdekes tantárgyáról

Jótanácsok az USÁ-ba készülőknek

- vissza a lap tetejére -