A módszer hazájában, az USÁ-ban 1998 óta mintegy 26 000 neveléssel foglalkozó intézményben vezették be (főleg iskolákban, de fiatalkorúak börtönében is) a Viselkedés Támogató Tanítását. Magyarországon a módszer 2010 óta működik.
Az alábbiakban hazai megvalósítással kapcsolatos, valamint angolból fordított videók és írott dokumentumok találhatók:
Videók
- Az Észak Karolinai Charlotte Egyetem ismertetőfilmje a ViTT-ről. (28 perc két részben) Tanárok beszélnek a módszer alkalmazásával kapcsolatos tapasztalataikról. Első “népszerűsítő” anyagként javasolt a megtekintése.
- A ViTT alkalmazása fiatalkorúak börtönében (60 perc 5 részletben) – nagyon tanulságos bemutató. Akik a programot jól meg szeretnék ismerni, azoknak mindenképpen javasolt ez a videó, vagy aki inkább olvasni szeret, annak a szövege:
- Figyelem! A film teljes szövege ábrákkal kiegészítve itt olvasható
- 3 perces televíziós tudósítás a 2013. augusztusában Budapesten tartott ViTT konferenciáról.
Riport:
Beszélgetés Kent Crugerrel. Mr Cruger iskolaigazgató, gyermekeink az ő iskolájába jártak, így kerültünk kapcsolatba a módszerrel. A ViTT hazai bevezetése után néhány évvel visszatérve az iskolába feltettem neki azokat a kérdéseket, amelyekre a magyar tanárok leginkább kíváncsiak voltak.
ViTT®-es iskolák saját dokumentumai:
Néhány iskola szabálytáblázata, és egyéb ViTT-es dokumentumai
A következő iskolákban került már bevezetésre a ViTT, melyet minden iskola nevelőtestülete a számukra tartott képzés alapján vezetett be:
Szt. II. János Pál Iskolaközpont (korábbi nevén Szent Benedek Iskola) – Budapest: 2010-ben, alsó tagozaton.
Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium – Makó: 2011-ben
Általános Iskola – Pácin: 2012-ben
Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola – Szomor: 2014-ben
Hunyadi Mátyás Általános Iskola – Tiszakanyár: 2016-ban
Cházár András EGYMI Pivár Ignác Tagintézmény – Vác: 2017-ben
Dudari Általános Iskola – Dudar: 2018. decemberétől
Lónyay Menyhért Általános Iskola – Tuzsér: 2019-ben
Prezentációk
- A 2013. augusztusi ViTT® konferencia néhány előadása itt megtekinthető.
Szakdolgozatok
- Orosz Attila: A ViTT® módszer bevezetése iskolámban: szakdolgozat (Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola, Szomor, 2014. október) mellékletekkel – az első hónap során szerzett tapasztalatokról, diákok, tanárok visszajelzései alaján.
- Sályi Anna: A Viselkedés Támogató Tanítása (VITT), azaz az SWPBS (School Wide Positive Behavior Support) módszer az Egyesült Államokban és itthon, (ELTE, 2011)
- Ferenczi Sára: A pozitív pszichológia alkalmazásának lehetőségei az általános iskola alsó tagozatán (Győr, 2017) – A szakdolgozat második felében a szerző a ViTT módszerről szerzett saját tapasztalatai alapján ír.
Segédanyagok, angolból fordított anyagok
- Az iskolai zaklatás megelőzése a ViTT®-tel.pdf (6,26MB) – Ez a közel 50 oldalas, óravázlatokat és egyéb javaslatokat tartalmazó munkafüzet kiváló segédanyag az iskolai zaklatás témáját feldolgozó osztályfőnöki órákhoz. Elsősorban felsőtagozatosokkal való foglalkozásokhoz készült, de más korosztályokhoz is hasznos ötleteket meríthetünk belőle.
- 2010 tavaszi USA konferencia előadás.ppt (3,47MB) – Könnyed stílusú és gyakorlatias előadás a ViTT®-ről, különösen ha a diák alatti megjegyzéseket is figyelemmel kísérjük
- ViTT® egy amerikai gimnáziumban.pdf (135KB) – A ViTT® alkalmazásának egy kiváló, középiskolai példája
- Viselkedést korrigáló terv (nevelési terv) segédanyagai. Ezt a legproblémásabb gyerekek (1-5%, a ViTT® piramis csúcsa) segítésére, egyénre szabottan készítik el a nevelők az alábbi kérdőív(ek egyikének) kitöltése és feldolgozása alapján:
- kerdőív útmutatóval.pdf (216KB)
- kerdőív viselkedést korrigáló tervhez.pdf (249KB)
- viselkedést korrigáló terv.pdf (170KB)
- gyorsjegyzőkönyv.pdf (87KB) az előzőekhez hasonló, de kevésbé alapos, ha megengedhető a “ráérzéses tippelés”
- Hanna példája.pdf (161KB) az alkalmazás gyakorlati példája
MAJRE
A ViTT® alkalmazásának nagyon hasznos eleme a MAJRE, azaz a Magatartást Jegyző Rendszer. Ennek a viszonylag egyszerű táblázatnak a használatával mérhetővé és megismerhetővé tehetjük a viselkedés aktuális szintjét, a problémákat, és ezeknek az alkalmazás során végbemenő változásait. Segítségével praktikus következtetéseket is levonhatunk, fejleszthetjük, hatékonyabbá tehetjük a ViTT működését.
- Innét letölthető az egyszerűsitett MAJRE demoprogram. A képzésen résztvevők segítséget kapnak a használatához.
A honlapon közzétett angolból fordított dokumentumok a http://pbis.org/ weboldalról származnak,
és Robert Horner, a ViTT/PBIS egyik alapítójának írásbeli engedélyével kerültek a honlapunkra.
A fordítások a TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0139 pályázat támogatásával készültek.
A honlapon közzétett bármely dokumentum non-profit célra, forrásmegjelöléssel bármikor szabadon felhasználható.
Kérjük, ebben az esetben tájékoztasson bennünket a vittponthu@gmail.com e-mailcímen.
A Viselkedés Támogató Tanítása, azaz ViTT® módszer védjegyoltalom alatt áll!
A módszer bevezetésének legális – és szakmailag megfelelő – módja a képzés elvégzése.